Pályázati felhívás doktori képzésben való részvételre a 2009-2010. tanévre

Nyomtatóbarát változat

A BME GAZDASÁG- ÉS TÁRSADALOMTUDOMÁNYI KAR

pályázatot hirdet a Tudományfilozófia és Tudománytörténet Doktori Iskola

doktori (Ph.D) képzésében való részvételre.

A Magyar Akkreditációs Bizottság (MAB) 2002/5/II. sz. határozata értelmében végleges akkreditációt elnyert doktori iskola

6. Bölcsészettudományok tudományterületen

6.11. Multidiszciplináris bölcsészettudományok

(6.1. Történelemtudományok és 6.2. Filozófiatudományok) tudományágban

történő doktori (PhD) fokozat megszerzéséhez nyújt felkészítést.

Egyike annak a három doktori iskolának, amelyeknek a MAB a 2004-2005-ös akkreditációs vizsgálatában (történelemtudományok) résztvevők közül 2006-ban három évre a "Kiválósági hely" címet ítélte oda.

A doktori iskola célja olyan szakemberek képzése, kutatásainak irányítása, akik e tudományterületen képesek saját, új tudományos eredményeket létrehozni, a meglévőket továbbfejleszteni.

A doktori képzésben való részvételre különösen bátorítunk muzeológusokat, természettudományi szakos és mérnöki diplomával rendelkezőket, a szaktörténet iránt érdeklődő középiskolai tanárokat.

A doktori iskola vezetője:

Fehér Márta D.Sc. habil. egyetemi tanár

 

A doktori iskola programjai

 

A program: Technika- és mérnöktörténet


programvezető:

Németh József C.Sc. egyetemi docens
Üzleti Tudományok Intézet, Pénzügyek Tanszék
R épület, II. emelet (Műegyetem rkp. 9.)

B program: A tudomány és technikapolitika története (Az EU innováció politikája)


programvezető:

Hronszky Imre C.Sc. habil. egyetemi tanár
Üzleti Tudományok Intézet, Menedzsment és Vállalatgazdaságtan Tanszék
St épület,. földszint (Sztoczek u. 2.)

C program: A tudomány társadalomtörténete


programvezető:

Fehér Márta D.Sc. habil. egyetemi tanár
Társadalomismeret Intézet, Filozófia és Tudománytörténet Tanszék
St épület. földszint (Sztoczek u. 2.)

D program: Tudományfiozófia és tudománymetodológia-történet


programvezető:

Margitay Tihamér C.Sc. habil. egyetemi tanár
Társadalomismeret Intézet, Filozófia és Tudománytörténet Tanszék
St épület. földszint (Sztoczek u. 2.)

 

Felvételi és tanulmányi ügyintézés

 

Dékáni Hivatal

 Horváth Ágnes tanulmányi előadó
telefon: 463-2969
R. ép. II. 214.
(1111 Budapest, Műegyetem rkp. 9.)
www. gtk.bme.hu

 

Kutatási témák a 2009-2010. tanévre

Az itt megadott témák tájékoztató jellegűek.

Részletes információ: www.doktori.hu/index, illetve a www.filozofia.bme.hu oldalon.

A program

Technika- és mérnöktörténet

A magyar ipartörténet nagy korszakai. A céhes ipartól a gépi nagyiparig. Szabadalmak, találmányok a 19-20. századi Magyarországon. A II. világháború utáni magyar iparosítás.

A magyar mérnökképzés 19-20. századi története.
A magyar és európai mérnökképzés összehasonlító vizsgálata.

A műszaki és természettudományos egyesületek és intézmények magyarországi története.

B program

Tudomány- és technikapolitika története (Az EU innováció politikája)

A tudomány-, technika- és innovációpolitika intézményesülésének, eszközeinek és kutatásának története.

Az EU innovációpolitikájának története.

Az Európai Oktatási Térség és az Európai Kutatási Térség koncepciója és összekapcsolódásuk perspektívái.

A digitális média és az ICT politikatörténete.

A konvergáló technológiák története, „visionary technology”-koncepciók és metodikáik fejlődése, az űrkutatás, a nanotechnológia társadalomtörténete.

C program A tudomány társadalomtörténet

A mágia és alkímia változatai és interpretációi a 15. században. (Természettudomány a késő/érett középkorban.)

Az újkori modern tudomány kialakulása a 16-17. században. A klasszikus newtoni paradigma érvényre jutása.

A kémia és a csatlakozó diszciplinák 18-19. századi történeti fejlődése. Fejezetek a kémia méréstörténetéből.

A biológiai gondolkodás fejlődése az 1750-1950. időszakban.

Tudomány és képzőművészet. (A tudományos mentalitás szerepe a képzőművészetben.)

D program

Tudományfilozófia és tudománymetodológia-történet

A természettudományos megismerés módszertanának története (kísérlet, kvantifikáció, bizonyítás).

Az episztemológia naturalizálásának 20. századi változatai.

Evolúciós ismeret- és tudományelmélet.

A tudományfejlődés tudásszociológiai modelljei.

Témavezetők: a programvezetők, illetve az általuk felkért hazai és külföldi szakemberek.

 

A szervezett doktori képzés

A szervezett doktori képzés a doktori (PhD) fokozat eléréséhez szükséges tudásszint (ismeretanyag) és tudományos kutatói gyakorlat megszerzését segíti elő. A doktori képzés időtartama (3 akadémiai év) alatt 6 szemeszter munkamennyiséget (180 kredit) kell teljesíteni. A szervezett képzésben résztvevő doktorandusz a képzés ideje alatt hallgatói jogviszonyban áll az Egyetemmel. A képzés formája nappali tagozatos lehet.

A nappali tagozatos, államilag finanszírozott képzésre felvett hallgatókat teljes naptári évre állami ösztöndíj illeti meg (jelenleg 93.000 Ft/hó). A hallgató az ösztöndíj folyósítása idején teljes munkaidőben sem az egyetemmel, sem más munkáltatóval munkavállalói jogviszonyban nem lehet.

Az államilag nem finanszírozott képzésben résztvevő hallgatók költségtérítést fizetnek. A képzést a 2009-2010. tanévben elkezdő hallgatók számára a költségtérítés összege (120.000) Ft/félév az első tanévben. (A továbbiakban a költségtérítés az előző tanévben megállapított díjnak legfeljebb a KSH által az előző évre vonatkozóan közzétett fogyasztói árindex mértékével növelt összege lehet.)

Felvétel a szervezett doktori képzésre

A jelentkezés feltételei:

  • sikeres záróvizsgával befejezett egyetemi tanulmányokat tanúsító, legalább jó (4) minősítésű (MSc vagy MA) egyetemi oklevél (az oklevél minősítését a megszerzéstől számított 2 évig kell figyelembe venni)
  • egy élő idegen nyelvből szerzett legalább középfokú C típusú államilag elismert nyelvvizsga, vagy vele egyenértékű más bizonyítvány
  • egy másik idegen nyelvből a szakirodalom tanulmányozásához szükséges nyelvtudás
  • a szakmai terület átfogó ismerete
  • kezdeti igazolt tudományos szakmai eredmény (pl. TDK dolgozat, publikáció)

Felvételre jelentkezni a jelentkezési lap és mellékletei, valamint a felvételi eljárási díj befizetését igazoló szelvény beadásával lehet.

Benyújtandó anyag:

  • jelentkezési lap (a fogadó tanszék nyilatkozatával)
  • mellékletek:
  • egyetemi oklevél (egyetemi tanulmányaikat a tárgyévben befejezők esetében leckekönyv) hiteles másolata (vagy az eredeti bemutatása és másolata)
  • nyelvvizsga bizonyítvány hiteles másolata (vagy az eredeti bemutatása és másolata)
  • szakmai életrajz
  • publikációs jegyzék
  • rövid kutatási terv
  • TDK, OTDK díjak másolata
  • munkaviszonyban állóknak a munkahelyi vezető igazolása (a pályázó jelentkezésének támogatása, felvétel esetén a foglalkozások látogatásához szükséges munkaidő kedvezmény biztosítása)
  • a választott témakörben a szakterület két elismert képviselőjének írásos ajánlása (amennyiben a pályázónak volt tudományos tevékenysége)
  • a felvételi eljárási díj befizetését igazoló szelvény

Felvételi beszélgetés, értékelés

A felvételi beszélgetés időpontjáról (várhatóan június közepe) és helyéről levélben értesítjük a jelentkezőket. A felvételi beszélgetésen a Felvételi Bizottság meggyőződik a jelölt átfogó szakmai ismereteiről, doktori munkájával kapcsolatos elképzeléseiről, eddigi tudományos jellegű tevékenységéről, nyelvismeretéről.

A Felvételi Bizottság - az oklevél minősítése (egyetemi tanulmányaikat a tárgyévben befejezők esetében a 8-9. félév együttes tanulmányi átlaga) (0-25 pont), a nyelvtudás (0-15 pont), a szakmai felkészültség (0-30 pont), az eddigi tudományos tevékenység (0-30 pont) alapján - 100 pontig terjedő pontszámmal értékeli a jelentkezők teljesítményét, rangsorolja őket, és javasolja, vagy nem javasolja felvételüket. A felvételhez legalább 60 pont elérése szükséges.

A Doktori Tanács a Felvételi Bizottság javaslata, és az ösztöndíj-keretszám ismeretében dönt a felvételről. A jelentkezőket a Doktori Tanács jóváhagyását követően, várhatóan július közepéig írásban értesíti a Kar dékánja a döntésről.

 

A felvételi eljárás térítési díja:

7.600 Ft

Jelentkezési lap és csekk beszerzése:

BME Gazdaság- és Társadalomtudományi Kar
Dékáni Hivatal
Horváth Ágnes tanulmányi előadó
telefon: 463-2969
R. ép. II. 214. (1111 Budapest, Műegyetem rkp. 9.)
www.gtk.bme.hu

A pályázati anyag beadásának helye:

A pályázat beadásának határideje:

2009. május 29.

Fogadási idő:

munkanapokon 9.00 és 12.00 óra között
hétfőtől csütörtökig: 13.00 és 15.00 óra között

További információ:

www.gtk.bme.hu
e-mail: horvath [kukac] gtdh [dot] bme [dot] hu, telefon: 463-2969
e-mail: kontor [kukac] gtdh [dot] bme [dot] hu,
telefon: 463-3749